A hacker szubkultúra
A hackerek mindig is kiemelt figyelmet kaptak a sajtóban. Előszeretettel állítanak minden informatikai bűncselekmény mögé egy hackert. Sajnos helytelenül. Valójában az újságírók, sőt az internetezők többsége sincs tisztában azzal, hogy kik is a hackerek (bár próbálom elmagyarázni, lásd a Cikkek, írások rovatban hivatkozott műsorokat). Azzal pedig pláne nem, hogy Magyarországon is létezik néhány csoport, akik olyan magas szintre jutottak el az infokommunikációs rendszerek biztonsági vizsgálatában, amire sokan büszkék lehetnénk. Amikor bekapcsolódtam a Hacktivity konferencia szervezésébe, a fejembe vettem, hogy bemutatom ezeket a srácokat, ezeket a csoportokat, közelebb hozom őket a kívülállókhoz - amilyen én is voltam -, és bemutatom azt a hatalmas tudást, ami nekik van. Emellett próbálom bemutatni azokat az eszközöket és módszereket is, amiket ők használnak.
A másik cél pedig az volt, hogy a magam eszközeivel segítsem a magyar hackereket, hogy a megérdemelt helyüket tölthessék be a szakmában. Olyan állásokat és olyan megbecsülést kapjanak, ami megilleti őket. Lássák azt minél szélesebb körben, hogy nem rossz emberekről van szó. Azt hiszem, hogy ez az erőfeszítésem kezd beérni, a "hivatalos" infobiztonsági szakemberek közül már sokan ismerik ezt a szubkultúrát
A harmadik, és szerintem legnemesebb célom az, hogy feldolgozzam a magyar hackerizmus történetét. Mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbbet tudjam meg a 90-es években, vagy még korábban működött magyar hackerekről. Ez azonban sajnos eléggé időigényes, így a sok feladat mellett egyelőre a háttérbe szorítottam. De hosszú még az élet, talán egyszer egy ilyen irányú kutatásra is lesz energiám.
A témában megjelent publikációim a következők:
Információbiztonság a másik oldalról: hackerek Magyarországon
A rendszer próbája: az etikus hackelés és penetrációs tesztelés
Phishing és spam Magyarországon és a világban

